Aérotrain
| Aérotrain | |
 | |
| Adatok | |
| Ország |  Franciaország |
| Átadás | 1964 |
| Üzemeltető | |
| Elhelyezkedése | |
 Aérotrain
Pozíció Franciaország térképén
| |
 é. sz. 48° 01′ 42″, k. h. 1° 53′ 02″48.028333°N 1.883889°EKoordináták: é. sz. 48° 01′ 42″, k. h. 1° 53′ 02″48.028333°N 1.883889°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Aérotrain témájú médiaállományokat. | |
Az Aérotrain (franciául: [aeʁotʁɛ̃]) egy kísérleti kötöttpályás légpárnás jármű (TACV), más néven lebegővonat volt, amelyet 1965 és 1977 között fejlesztettek ki Franciaországban Jean Bertin (1917–1975) műszaki vezetése alatt – azzal a céllal, hogy a francia vasúti hálózatot a szárazföldi tömegközlekedés élvonalába emeljék.[1]
Bár hasonlított a mágneses lebegésű (maglev) kialakításhoz – amely egy vasúti kocsit komplex elektromágneses pálya felett lebegtet, hogy az aerodinamikai ellenálláson kívül minden más ellenállást kiküszöböljön –, az Aérotrain – amely szintén egy „kerekek nélküli vonat” volt[2] – egyszerű vasbeton pályán vagy vezetőpályán haladt légpárnán, és a mágneses lebegésű vonat sebességével tudott haladni, anélkül, hogy a pálya további műszaki bonyolultságával és költségeivel kellett volna számolni. Sok tekintetben az egész koncepció inkább a repülőgépipar, mint a vasúti ipar termékére emlékeztetett.[2]
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1969-ben egy amerikai vállalat, a Rohr Industries, licencet szerzett az Aérotrain technológiára, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is gyárthassa a légpárnás vonatokat. Ugyanebben az évben az Aérotrain világrekordot állított fel a TACV-k között; a pilóták szerint hosszabb pályán jelentős nehézségek nélkül még nagyobb sebességek is elérhetők lettek volna.[2] A végső prototípus, az Aérotrain I80, 1974-ben sebesség világrekordot állított fel a szárazföldi légpárnás járművek között: 417,6 km/h sebességet ért el, csúcssebessége pedig 430,3 km/h volt.[3] A prototípusok, amelyek végül két turbinamotort használtak egy hétlapátos, csatornás propelleren keresztül, bebizonyították, hogy gyorsan tudnak gyorsulni és lassulni, ami hatalmas előnyt jelentett a szorosan egymás mellett elhelyezkedő megállók közötti hatékony közlekedés biztosításában.[4]
John Volpe amerikai közlekedési miniszter, Los Angeles polgármestere, valamint több mint 18 ország képviselői és közlekedési szakértői Franciaországba látogattak, részt vettek próbaúton, tanulmányozták a rendszert, és beszámoltak az Aérotrainról.[2] Bertin úgy vélte, hogy a technológia már kellően kiforrott a teljes körű bevezetéshez, és a francia kormány szerződést írt alá a teljes körű üzemeltetés megvalósítására Párizs külvárosában, Cergy és La Défense között. Az Aérotrain ennek ellenére egyre növekvő belső konfliktusokba ütközött megrendelőjével, az SNCF-fel, amelynek nem volt saját kutatási és fejlesztési részlege,[2] és amely határozottan a meglévő vasúti rendszer fejlesztését támogatta.
Az Aérotrain számos tervezési kihívással szembesült. A rendszer minden bevezetéséhez új, emelt vezetősínekre lett volna szükség – ami tovább élesítette az Aérotrain és a meglévő „kerekes” vasúti rendszer fejlesztésére irányuló erőfeszítések közötti ellentétet. Bertin versailles-i székhelyű cégei, a Bertin and Co és az Aeroglide Systems azon dolgoztak, hogy megoldják a hirtelen légnyomás-változásokkal kapcsolatos problémákat, például amikor a vonat elhaladt egy másik vonat mellett, vagy alagútba hajtott be.[5] A prototípusok óriási légcsavarokkal ellátott gázturbinákat használtak, amelyek hatalmas zajt keltettek mind a vasúti kocsi belsejében, mind kívül – ezért városi területeken csökkentett sebességre volt szükség.[4] Az SNCF úgy vélte, hogy már rendelkezik olyan vonatokkal, amelyek képesek ilyen csökkentett sebességgel közlekedni. A támogatók rámutattak, hogy az elektromos lineáris indukciós motorok csendessé tehetnék a TACV-t. Végül az SNCF egyszerűen ellenezte a projektet, hosszú listát sorolva fel az aggályokról.[4]
1974-ben, miután Valéry Giscard d’Estaing-t Franciaország elnökévé választották, hivatalosan felbontotta az Aérotrain Cergy–La Défense vonalra vonatkozó szerződést,[6] és az SNCF hivatalosan is a TGV-re helyezte át a hangsúlyt, mint nagysebességű szárazföldi közlekedési megoldásra. Érdemes megjegyezni, hogy D’Estaing felesége Eugène Schneider unokája volt, aki a később nemzetközi konszortiummá váló Schneider Csoport alapítója volt.
Járművek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az Aérotrain rendszerhez több különböző kapacitású prototípus is készült:
Aérotrain Rohr
Aérotrain S44
Aérotrain Expérimental 01
Aérotrain Expérimental 02
Aérotrain I80 HV
A 80 férőhelyes városközi Aérotrain i80
Tridim
Örökség
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Jean Bertin, aki rákban szenvedett és egy évtizedes kemény munkát követően túlterhelt volt, 1975 decemberében hunyt el. Az I-80 Aérotrain 1977. december 27-én tette meg utolsó útját. 1991. július 17-én az S-44 Aérotrain prototípus tűzvészben megsemmisült a Gometz-la-Ville-i raktárában, 1992-ben pedig az I-80 prototípust gyújtogatás következtében megsemmisítették Chevilly-ben.[7] A négy megépített prototípus közül az utolsó kettő továbbra is Versailles-ban, Franciaországban van tárolva.[8][9]
Jean Bertin cége, a mai Bertin-Technologie, továbbra is működik, és az űrhajózási, védelmi és közlekedési ágazatokra összpontosít. Orléans külvárosában a felhagyott és részben lebontott, emelt beton tesztpálya maradványai a mai napig állnak, és jól láthatók a párhuzamosan futó SNCF Párizs–Orléans-vasútvonalról.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "L'Aérotrain – The Concept Hovertrain that Never Was". Sobify.com. 2022. március 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. június 18.
- 1 2 3 4 5 6 "Aérotrain, high speed rail and nuclear technology: the lessons of Jean Bertin, Karel Vereycken" (PDF). Solidariteetprogress.org.
- ↑ "1963–1980 The Aérotrain". Mashable.com. 2016. január 22.
- 1 2 3 Jacob Meunier (2002). On the Fast Track: French Railway Modernization and the Origins of the TGV, 1944–1983. Praeger Publishers, 2002. ISBN 9780275973773.
- ↑ Richard E. Mooney (1966. március 7.). "Inventors Finding Success in an Air-Cushion Ride; AIR-CUSHION RIDE PROVES SUCCESS". New York Times. 35. o.
- ↑ Biography of Jean Bertin aernav.free.fr, accessed 12 June 2018
- ↑ "Aérotrain, high speed rail and nuclear technology: the lessons of Jean Bertin, Karel Vereycken" (PDF). Solidariteetprogress.org.
- ↑ "Mothballed Aérotrain Prototypes are Models of Retro-Futuristic Elegance". urbanghostmedia.com.
- ↑ The Tim Traveller (2021. december 23.). What Happened To The Aerotrain Test Vehicles? (angol nyelven). 2021. december 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. december 24.
