az irányítás átadása

Ha jól sejtem, innentől péétráá átveszi itten az irányítást. Minden felelősség az övé. :D
Ha túl rakoncátlan, max visszaveszem a jogosultságát...
Ez fenyegetés. Csak okosan. ;)
Szegény olvasók... :)

Utolsó üveggolyó

.


A gasztroblog szférán rég végigsöpört az üveggolyó láz, talán már el is felejtette mindenki. No, nem baj, azért én még tartozok ezzel a bejegyzéssel. MiniMálna gurította egyébként hozzám.

Szerencse, hogy már régen olvastam a többiekét, így nem befolyásol semmi. Különben meg nem hiszek abban, hogy pár szó bármi újat elárulna rólam. Legalábbis tuti nem többet, mint amit egyébként is ki lehet olvasni a blogból - már az is sok. Akkor lássuk, koncepció és tervek nélkül, az első (legalábbis első számomra elfogadható :) ) asszociációim:


a = apa

á = álom

b = boldogság

c = cica (Frici)

cs = csoda

d = Dikti, azaz Dorka, ex szobatárs

e = egér (=> cica, Frici)

é = élet

f = Frici

g = google :)

gy = gyerekek, gyurma = meló

h = horgolás

i = ibolya

í = írás

j = játék

k = könyv

l = lét

ly = heLYesírás :)

m = muflon (egy tábla szerint van itt az erdőben, de megkérdeztem Valakit, és nem is :))) )

n = nő

ny = nyár

o = okoskodás :) :$

ó = óceán

ö = öcsém

ő = őz - idejár enni a kertünkbe, de nem bánjuk, úgyis vacak a termés a csemegekukoricán :)

p = Pétráá, azaz Petra, ex szobatárs


r = róka, aki mindig elvitte a tyúkjainkat

s = só - hadilábon állok vele, általában kifelejtem

sz = szerelem :)

t = Te (akárki is vagy :) )

ty = tyúk - mindig elvitte a róka a tyúkjainkat, azóta is szeretnék; talán majd ha nyugdíjas leszek

u = udvar

ú = út

ü = üveggolyó :)

ű = űr

v = világ

z = zene

zs = zsákbamacska :)



Meglepően nehéz volt összeszedni ezt a pár szót. :)
A golyókat pedig most kigurítom a gasztroszférán túlra, Pétráámnak és Attilának.

A képen látható üveggolyó története egyébként számomra fontos. A koliban szemben lakó fiúktól kaptam egyszer, ha jól emlékszem, névnapomra (vagy szüli). Elmondhatatlanul örültem neki. Olyan jósgömbös. :) Imádom őket, az egyik azóta Csóron polgármester, rá büszke vagyok, de mindegyik nagyon hiányzik! De jó is volt kollégistának lenni...
(Többször kéne a múlt hétvégihez hasonló találkozást szervezni - na jó, nem feltétlenül kell mellé falunap... :) )

Tadamm - sokadik visszatérés :)

.

Jól eltűntem.
Most meg jól visszajövök. Aztán ahogy ismerem magam, egyszercsak megint eltűnök, meg megint visszajövök... és így tovább, csoda tudja, meddig. :)

Igaza van T3vnek: ez egy gasztroEGOblog. Bevállalom. Különben is ez az, amiért mindig mérges vagyok magamra, mi a fenéért kell ennyi felesleges dolgot írni, épp elég lenne a recept, és kész. De erre úgysem vagyok képes. Akkor meg mindegy. Ventilláció, ahogy a mentálhigiénében mondanák. Kell is egy munka után már nagyon szociofóbiás pszichológusnak.
Nem magyarázom tovább.

Emellett újítások is várhatók, ha végre nem csak elméletben álmodozok, hanem meg is valósítom. Már írtam korábban, hogy kiadjuk a házunk alsó szintjét nyáron nyaralóknak. Az utazási iroda hollandjaiból viszont elegünk van (ezek nem is emberek, de komolyan... az még oké, hogy büdösek, dohányoznak, nem fürdenek, de amikor egy elvben mínusz egy hetes kisbabát (4 héttel született korábban, tehát igazából 3 hetes volt, mikor ideértek) hoznak el egy 20 éves autóval, az már mindennek a teteje... mi lett volna, ha valami baja van a babának???? aztán lehet, hogy csak maradiak vagyunk, és normális dolog egy ilyen csöppséget országokon át hurcolni...).
A lényeg, azt találtam ki, hogy a blogon jó helye lesz a "reklámnak" a lakáskiadáshoz. Majd megpróbálom nem zavaróan csinálni. Meg úgysem én vagyok az egyetlen ilyen, ott van Max is, aki szintén reklámot csinál a fagyizójának, és szerintem nagyon jól. Csak tudnám, mikor jutok el oda fagyizni...
Majd meglátjuk, ebből mi valósul meg, mindenesetre ha már leírtam, akkor motiváltabb vagyok a kivitelezésben is, mint ha csak dumálok és álmodozok.
Viszont ha ebbe belevágok, akkor tényleg csak úgy van értelme, ha rendesen csinálom a blogot. A következő egy év programját tekintve ez nem lesz egyszerű, de legfeljebb beveszem anyukámat társszerzőnek. Mostanában úgyis hozzám szokott kergülni... :)

A kép a múlt hétvégi csóri falunapon készült, Pétráával nagyon táncoltunk. Fergeteges buli volt. Gasztrovonatkozású hely a Csóri Csuka Csárda - amiről nem tudok mit mondani, mert nem mentünk be, de kívülről olyan csárda kinézete van, biztos a kaja is csárdás. A polgármester pedig a Csete, aki szemben lakott a koliban. Anyukája főzött nekünk ebédre töltött káposztát bográcsban (asszem azt), ami finom volt, csak nagyon sós. Meg másnap reggelire bundáskenyeret, amit ebédre ettünk meg, és ebédre rántott húst, amit bizonyos félreértések miatt nem ettünk meg, és így éhesen távoztunk.
Ezeket csak a gasztroblogság miatt írtam le, mégis legyen valami kaja vonatkozása ennek a posztnak. :)))


Remélem, senki nem olvasta végig ezt a sok bolondságot.
Nekiállok az elmaradásoknak.

Egy méhcsalád a körtefánkon

.

Tegnap munkából hazaérve az eper és anya felé vettem az irányt, mikor a körtefa mellett nagy döngicsélésre figyeltem fel. Hopp, egy kupac méh! :)
Állítólag az öcsém vette észre és mondta anyának: "Egy csomó méh van a körtefán. De ne ijedj meg!" - ezzel kb. rekordot döntött az egy nap kimondott szavak számában. (Na jó, mostanában egész közlékeny, megtudtuk azt is, hogy leállamvizsgázott. Vagy valami ilyesmi.)
Tegnap este lefekvés után nyitva volt a tetőablakom, behallatszott hozzám a döngicsélés, arra aludtam el. Ma már nem lesz ilyen altatóm.

Anya munkatársa a Bá (Laci bá, csak anya által rövidítve) méhészkedik, úgyhogy nem volt kérdés, mi lesz a dönögőkkel. Még tegnap megígérte, hogy ma reggel megnézi őket. Szerencse, hogy korábban mentem dolgozni, így "a la natúr", doboz nélkül is le tudtam fotózni őket.
Fél óra múlva már ott volt a csapda: egy méhkaptár, benne léppel.
Mint megtudtam, a méhek tavasszal kirajzanak és megfelelő lakhelyet keresnek maguknak. Vannak felderítők, akik körülnéznek a környéken és kitalálják, hova menjenek. A sok méh pedig mindig oda megy, ahol a királynő van - a feromonok után.
A mi körtefánk csak ideiglenes szállás lett volna, mert nem nyújt elegendő védelmet. Pár napon belül találtak volna valamit, mondjuk egy kéményt vagy hasonlót, ahova beköltözhettek volna. Persze, sok esélyük nincs a túlélésre így magukban - télen nagy valószínűséggel elpusztultak volna. Szükségük van az emberre, kaptárakra és téli táplálékra. Most jó helyre kerülnek. :)

Ma estére beköltöztek a lépes kaptárba - úgy látszik, tetszett nekik. Itt persze nem maradhatnak, a Bá elvitte őket a méheihez.
Nappal aktívak, sok kirepül mézet gyűjteni, a felderítők helyet keresnek stb., szóval meg kellett várni, hogy kicsit hűljön az idő és a legtöbb bemenjen a kaptárba. Sajnos már nincs túl hideg, és nem várhattunk a végtelenségig, mert még az új helyükre is kell vinni ma őket, úgyhogy így lettek leszedve. Szóval Bá felmászott a fára, leoldozta a kaptárt és leadta nekünk. Anya szegény elég szerencsétlenül fogta meg a feje felett, és belement a hajába egy méhecske. Megcsípte. Aztán meg belegabalyodott a hajába és én sem tudtam kiszedni. Főleg mert anya azt sem tudta kinyögni, hogy már megcsípte-e vagy még nem, én meg féltem. Úgyhogy mit volt mit tenni, anya fején papuccsal leütöttem a méhecskét. Utána szegény anya eléggé elcsendesedett... (Nem, őt nem ütöttem le, csak fájt neki. Nem az ütés, a csípés.) Igazából elég mókás volt, de azért nagyon sajnálom, mert tényleg fájt neki nagyon. Jobban, mint ha a karján csípte volna meg. - legalábbis ez volt a szubjektív tapasztalata. Bá szerint pedig ez sokkal jobb, mint ha az arcán csípte volna meg. Szerintem meg egyész jól jártunk, hogy ennyi méh között egyetlen csípéssel megúsztuk.
Miután lekerültek a földre, gyorsan leterítettük a kaptárt egy régi párnahuzattal és már robogtak is új lakhelyükre. Szerintem már ott vannak, remélem, tetszik nekik. :)

Sajnos, akik kimaradtak, azok nagy valószínűséggel el fognak pusztulni. :(
A család nélkül sokáig nem élnek. Szerencsére sok nem maradt itt, olyan 20-30 darab talán. Ha szerencséjük van, találnak a közelben egy másik családot, akik talán befogadják őket.
Sajnos erre kicsi az esély, mert a környékben nincs méhész. Az is nagy rejtély, hogy honnan kerültek ide. Még 10-15 évvel ezelőtt előttünk lent az erdőben volt egy bácsinak 4 kaptár méhe, de már régesrég nincsenek itt, hanem helyette lakópark épült. Úgyhogy nem tudom, mi lesz velük, de én azért nagyon szorítok nekik.
Bá mikor elment, megkérdezte, szeretnék-e méhészkedni, mert akkor ez az én családom lesz. :) Én meg hát persze! :) Mondjuk nem hinném, hogy nagy dolog lenne ebből, mindenesetre az én családom, majd meglátogatom őket. Különben is akartam menni segíteni pörgetni, mert most lett vége az akác szezonnak, de sajnos lemaradtam róla. :( Pedig most kedden pörgették, de hétfőn is lehetett volna, és akkor épp ráértem. Nade majd legközelebb!!! :)
Lesz még folytatása a méhészkedésnek - nagyon remélem!

Megöltem egy kis rozsdafarkút :(

Szaladtam le a lépcsőn eperért a kertbe, és ráléptem. :(
Leesett, picit még csiporgott, aztán kettőt verdesett és úgy maradt.
Még mindig tisztára remegek. Borzasztó élmény. :S
Nem tudtam, mit csináljak, úgyhogy felrohantam a szobámba, megfogtam a macskát (az ágyamban aludt épp), levittem és odaadtam neki a madárkát. Kicsit nézett szegény Frici bambán, mert még félig aludt, aztán tollastul-mindenestül felfalta.
A felénél tartott, mikor a madármama megérkezett, próbált odarepülni a Fricihez. Aztán kb. fél méterről végignézte, ahogy a macska felfalja a nemrég még repülni tanuló kicsinyét. Több percig repdesett szegény fel-alá és keservesen sírt. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy én voltam, és hogy bocs, de akkor már én is sírtam.

A jóllakott és elégedett Frigyes:

A madármama a szomszéd ház tetején:

A madármama most is itt van az ablakom alatt, és szemrehányóan néz rám, mialatt gépelek.
De legalább ennyi emlék marad a fiókája után.

Vagy lehet, hogy ez egy testvér, olyan pici.

Teljesen kiborultam. Megöltem egy kismadarat. :(

Hűtőnk - erről nem én tehetek!!!! :)

.

ŐŐŐŐŐŐŐ... nos igen, elrettentő.
Az még hagyján, hogy normális hűtőnk sincs, de normális kaja sincs benne. Ráadásul most olyan dolgokat is tartalmaz, amit máskor soha. Múlt hétvégén ugyanis MöCöm anyukája egy éjjelnappaliban bevásárolt, és vett pl margarint, ami számomra tabu. Meg a párizsit, ami nekem szintén, viszont MöCö néha csak azon él, persze egész rudakat szokott venni szigorúan a legolcsóbb fajtából...
Ez egy kis italhűtő, és igazából a "miénk" elég túlzás, hiszen itt minden MöCié, én csak betolakodó vagyok a legénylakásba. Annak örülök csak, hogy lassan kezd meglátszani a betolakodásom nyoma - no persze nem ezeken a fotókon. :) Mondjuk egy év után már ideje lenne, de hát az én MöCikém elég kemény dió.
Ha minden jól megy, nemsokára vesz rendes hűtőt. Most már csak rá kell valahogy vennem, hogy olyan szempontok alapján válasszon, ami tényleg ésszerű, mert egyelőre a legfontosabb, hogy a frissen elkészült forró kaját be tudja tenni, és azt minél gyorsabban lehűtse. Különben is képes a forró kaját egyenesen a mélyhűtőbe bepakolni pár percre, és sehogysenem lehet neki megmagyarázni, hogy miér is nem kéne... Ez az én MöCikém! :))))

Ja igen, csak a hétvégéket töltöm itt. Péntek 10-re értem ide, szóval értelemszerűen nem vásároltam, de most nagyon őszintén akartam megmutatni a hűtőt, hogy mindenki lássa: ilyen is van. Még ha hihetetlen is. :)))

No akkor fentről lefelé, hátulról kifelé:

Balra bent egy doboz leárazott mascarpone, hátul a nagy üvegben fekete olivabogyó (asszem, ki kéne dobni, de nem mertem megnézni), mellette savanyú uborka, tej. Balszélen szárzeller ("olyan uborkás kaját csinálj!" hihihi). A margarin (brrr), persze mögötte nem látszik, de egy 250 grammos vaj van ám. Öt kisdoboz tejföl, kettő bontva. Már sokat írtam a tejfölmániájáról. Jobboldalt a sajtkrém kivételével nem én vettem a májkrémet és a kétféle szalámit.

Aztán lent hátul ruszli, meg disznózsír (ez Efottról maradt, MöCikém költségkímélés céljából zsíroskenyéren élt - bár gyanítom, enni nem evett, csak ivott, majdnem bele is halt). Tojás. Házikolbász MöCi apukájától - na az finom nagyon, de csak én eszem.
Legalul ezer éves ásványvíz, több üveg szintén ezer éve bontott bor - bulimaradék és hasonlók, leggagyibb minőség természetesen (brrrrr). A vörös az enyém, teába szoktam önteni belőle - de most hogy vége a télnek, nem hinném, hogy el fog fogyni. Van ott a háttérben tecsós dijoni mustár (nincsenek rá szavak, milyen rossz), rajta gyógyszertári kenőcs orbáncra (na abba halt bele majdnem Möcikém tavaly EFOTT után - és idén megint menni akar... nagyon félek). Másikfajta borzasztó mustár és majonéz. Ecetes cékla és gyöngyhagyma. Ajándék bóti lekvár. Ezer éves szárított erdeigomba keverék - a zacskójára anno az volt ráírva, hűtőben egy hétig üvegben eltartható, de nincs szívem kidobni, mert drága volt. Végül van még ott valami borzalmas krémlikőr pár centnyi maradéka - nem hinném, hogy valaha is elfogyna, de azért ott van. Meg sütőrum.

Az ajtó is magáért beszél, nincs része, ami ép lenne. Benne: otthonról dió, csak nem fogy, mert MöCim nem szereti, szintén orbáncra való krém, fél vaj, darabka birsalmasajt őszről.

A krémeket ki kéne dobni. Meg csomó mást is. És ki kéne takarítani. És rendet rakni.
És venni egy új hűtőt. Persze egy szavam se lehet, mert nekem pénzem nincs, csak lógok itt. Persze kaját általában én veszek, bár ez a jelenlegi állapoton egyáltalán nem látszik, ebben a hónapban viszont egy tanfolyam miatt semmi pénzem nem maradt. Az útiköltségem csak azért, hogy minden héten lejöjjek Pécsre, 20ezer Ft, ami alig kevesebb, mint a fizetésem fele.

De nemsokára megyek a piacra bevásárolni! :)
Azért remélem, nem lett nagyon rosszul senki ettől a hűtőtől. Amin csodálkozok, hogy viszonylag rend volt, máskor minden egymás hegyén-hátán van - máshogy ugyanis nem fér el. No, majd bevásárlás után.

Új gép

Ilyen gyönyörűségem van. Még mindig nem hiszem el. Karácsonyra ajándékként kértem az öcsémtől, hogy vigye be a szakszervízbe a régi gépemet (Canons PS S1IS - használtan vettem), amit elvileg - miután szériahibás - garanciaidőn túl is ingyen javítjanak. Múlt héten vadiúj (Canons PS S5IS!!!!!) géppel állított haza. Miután megjavítani nem tudták, kicserélték. Ingyen.
Nem, én még most sem hiszem el. Hogy ezt én mivel érdemeltem ki a sorstól, vagy mit kell érte cserébe tennem, nem tudom, de hogy ilyen az emberrel nem történhet csak úgy, abban biztos vagyok. Félve örülök. :)))
Most már majd nem lehet velem viccelődni mint itt és itt. :))) Ez a gép ugyanis nem viccel! Ránézésre is komoly, már-már ijesztő. A mérete is, a tudása is. Meg kell tanulnom rendesen fényképezni, nincs vita. És önfegyelmet is kell tanulnom, és nem csak így-úgy kattintgatni. Pont jókor jött Dolce vita írása. :)
Már csak a vinyómat kell megcsináltatnom vagy kicseréltetnem, hogy dolgozni is tudjak a képekkel, és kifogásom sem lehet, hogy nem blogolok.
Röviden ennyi.

Persze van még hosszabban is...

Merthogy olyan fura kedvem van mostanában. Mert főzök és főleg sütök rendületlenül hétvégente MöCönek. Neki pedig van fényképezőgépe, nem is romlott el, mégsem írtam semmit. És nem is fotóztam, kivéve múlt hétvégén egy ötperces zsemlét. Azt sem tettem még fel.
Mentegetőzhetnék, hogy hulla vagyok, mikor Pécsre érek péntek éjjel, és aztán fél nap takarítás, és mosás és főzés - de igazából lusta vagyok. Vagy nem is tudom, tényleg nem könnyű pszichológusnak lenni sem, ezt hozzátenném, és szegény MöCöm jogosan panaszkodik, ha a fél szombatot végigbőgöm - fáradtságra hivatkozva.
Tennem kell valamit. Az első lépést már megtettem: minden este jógázok (öt tibeti), és meglepően hatékony. Úgy érzem, kevésbé fáradok el, tovább tudok figyelni, kevésbé veszem magamra mások fájdalmát. Persze ez a gyakorlottsággal is összefügg - csoda tudja, mitől van így, mindenesetre a jógát nem merem kihagyni egy este sem. :)
A magamból a világ felé fordulás és így az önterápia második lépése lesz, ha újra elkezdek blogolni. Ha a jógához hasonló elszántsággal vágok bele, akkor minden hétvégén lesz mit ide írnom. De ezt - magamat ismerve :) - nem garantálom. Majd meglátjuk.
A legmotiválóbb, hogy olyan sok mindent megcsináltam már mások blogjából, de ha nem írom meg itt, akkor elfelejtődik, a papírfecnik, amikre a recepteket jegyzetelem ki és amikből a konyhában aztán alkotok, eltűnnek. Úgyhogy a biztonság kedvéért mindennek ide kell kerülnie - és az sem fog zavarni, ha csupa olyan recept lesz, amit másoknál láttam. Végül is magamnak írom, vagymi?! :)))

BKM!

Ha már van hozzá egy sztorim is, akkor miért ne...

Ma délután, karácsonyfadíszítés közben:

Ildinkó (elgondolkozva): Anya! Amikor még gyerekek voltunk, és reggelre a szobánkban ott volt a karácsonyfa, akkor azt hogy csináltátok???

Anya (tök ártatlanul nézve): Akkor még az angyalok hozták.

Nagynéném: Hát nem tudtad?!

:)))

És nem árulták el!

Szóval Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Visszatérés... :)

Itt vagyok!
:)

Kb. két hete gondolkozok azon, hogy újra írni kéne a blogomat. Eddig csak valahol nagyon a gondolataim mélyén hiányzott, mert olyan sok új dolog történt velem, hogy az élmények feldolgozása mellett nem maradt kapacitás a blogocskámra.
De most már kezdem úgy érezni, hogy én vagyok a főnök és nem az események. Persze kell még idő, míg teljesen belejövök mindenbe, de azért már alakul.
És jól esett, hogy vannak, akik hiányoltak. :)

Kicsit mesélek, mi történt velem, mert biztos vagyok benne, hogy a változások és az azokból levont tapasztalataim a konyhai életemre is hatással vannak. :))) Azaz: ahogy az életem komolyodik, talán úgy komolyodik a főztöm is...

Már jó rég írtam az utolsó posztot, azóta nagyon-nagyon sok minden történt.

Van ugye az állásom. Azaz az állásaim, mert közben a tavalyi tanítást is folytatom, de az nem új, csak nem volt biztos, hogy beindul. A tanításba már nagyon belejöttem és változatlanul élvezem. :)
A családsegítősösdibe-iskolapszichológusosdiba is kezdek belejönni. Lassan betáblázódok, mégsem fáradok már el annyira, mint kezdetben. Arra jöttem rá, hogy a legfárasztóbb számomra az új helyzet, amiben nem mozgok ismerősen. Ahogy lassan megszokottá válik, úgy marad egyre több energiám.

Aztán ugye itt a MöCö. Aki miatt minden pénteken este munka után buszra ülök, 10-re itt vagyok Pécsen, és kedd hajnalban megyek haza. Végülis a félállás miatt egész sokat együtt tudunk lenni, és ez nagyon jó.
Csak sajnos eddig olyan fáradtam estem ide, hogy szó szerint fél napot végigbőgtem - vagy ok nélkül a nyakába borultam, és brü-hü-hűűűű, vagy összevesztünk valami hülyeségen és azért. Szerencsére mindig kibékülünk, és ráfogjuk a fáradtságomra. Fél nap után happy minden.

Azért megsúgom, hogy nem minden veszekedés írható pusztán a fáradtság számlájára, és ezt csak azért írom le, mert nagy hatásal volt arra, hogy nem írtam a blogot - és valószínűleg a továbbiakra is hatással lesz.

Ugyanis MöCö egy hihetetlen alak, eddig teljes "panelnomád" módra élt: pocsék készkajákat vett, vagy még azokat sem, csipszet, legolcsóbb szalámit, legolcsóbb szeletelt kenyeret, túlédesített péksüteményeket, tartósítószerrel és ízfokozókkal telenyomott vackokat. És én most ezekkel küzdök. Kb. kéthetente (így pl. tegnap is) megkapom, hogy ő nem igényli, hogy én ennyit főzőcskézzek, neki teljesen jók a por cuccok, amit pl. a húga főzött (por sajtmártás). Mire én: hogy hát én is főztem neki olyat, csak friss, egészséges, természetes alapanyagokból. Azt mondja, igen, végül is nem volt rossz, de hát hogy a por olcsóbb, gyorsabb stb. stb. Mire én újra, hogy amit én főztem jobb, mert nincsenek benne adalékanyagok, friss, és ráadásul mindkettőt ugyanannyi ideig tart elkészíteni (míg a tészta megfő) és nagyjából ugyanannyiba is kerül. Ezt a vitát ugyanezekkel a mondatokkal folytatjuk kb fél-háromnegyed óráig (ragaszkodik a saját véleményéhez, mint minden férfi...), míg aztán bőgésbe nem torkollik. Túl nagy az ellenfél, nem tudok mit kezdeni olyasvalakivel, aki soha minőségi dolgot nem evett (de legalábbis nagyon régen). Hozzászokott a sz*rhoz, már bocsánat.
Ez még csak hagyján lenne, de aggódok az egészségéért is. Ez is még oké, mert azt mondja, őt nem érdekli, jól akarja érezni magát és kész. Úgysem akar 100 évig élni, elég neki 40 is. Rossz ezt hallani, de kikezdhetetlen érv.

De ami valójában fáj azokban a mondatokban, amiket a fejemhez vág, hogy megkérdőjelezi mindazt, ami én vagyok. Engem. A létemet. És ez nekem nagyon fáj (annál is inkább, mert anyukám ugyanezt csinálja, csak pepitában: nem érti, mi a jó a főzésben, és hogy én miért foglalkozok ilyen felesleges dolgokkal, amikor sok más fontosabb dolgom lenne - haha! mi a fene? csak azért, mert neki nyűg a főzés és minden, ami a háztartáshoz tartozik, semmi hobbija nincs, nekem miért ne lehetne, én miért ne élvezhetném???).

A sütés-főzés szeretete az én választásom, az egyik legfontosabb dolog az életemben. Ha nagyon ki vagyok borulva, ha elegem van az egész világból, bevonulok a konyhába, sütök egy sütit, vagy akármit csinálok, szépen kisimulnak az idegeim, megnyugszok. Legalább arra a rövid időre. Ilyenkor a legteljesebb mértékig ott vagyok a jelenben, ÉN VAGYOK. És ez az érzés - pszichológusként tudom - az ember legfontosabb érzése. Emellett csak egy fontosabb van, hogy azt érezzem, szeretnek. Ha viszont a választásomat (jelen esetben a főzés szeretete) elutasítják, valójában engem utasítanak el, az én létjogosultságomat kérdőjelezik meg (ezt a párkapcsolataimra vetítve anyukám már egyszer megértette, de mégsem képes elfogadni a mostani választásomat sem). Nagyon fájdalmas érzés...

Hát így vagyok, de nem adom fel!


Különben a nyelvvizsgám sikerült (méghozzá nagyon jól).
Meglett a diplomám. (Az egyetem bürokráciája persze még utoljára egyszer keresztbetett: az új nyelvvizsgámat beírattam az indexbe, és ott derült ki, hogy a régi, érettségivel megszerzett német felsőfokúmról az egyetem nem tud. Persze, az alapján vettek fel, arra kaptam plusz pontokat, de ez nekik nem számít, hozzam be az érettségit. Ez nem lett volna baj, ha nem utolsó pillanat - a startkártyához ugyanis nagyon gyorsan be kellett mutatnom a diplomámat az APEH-nál. De túljártam az eszükön, és most lesz kétéves szerződésem, ami fantasztikus! :) )
Voltunk egy hétig Görögországban még szeptemberben (talán írok róla, bár már nagyon régen volt.
Sok eszközzel bővült a konyhám: szülinapomra kaptam MöCötől egy digitális mérleget és egy botmixert, én magam pedig egy csomó apróságot vásároltam a muffin sütőtől a zöldséghámozóig.
Vettünk mindketten egy szuper biciklit, így végre nem függök a helyijárattól (szabad lette, mint egy madár, amelyik gurul :) ).


Összességében nagyon jó vagyok ebben az új, felnőtt életemben. Igaz, még bukdácsolok az új szerepeimben, de ez természetes. Hétközben folyamatosan rohanok, a hétvégék pedig lassúak, pihenősek. És rengeteget sütök-főzök. Kicsit bánom, hogy eddig nem írtam meg a blogon, miket csináltam, mert sok mindent elfelejtettem, pedig nagyon jól sikerült, vagy csak egyáltalán az ötlet volt nagyon jó.
De mostantól akkor újra...
(legalábbis igyekszek... :) )


Bocs, ez kicsit hosszú lett.

Van állásom! :)

A sok szenvedés után sikerült! :)
Épp ideje volt, hétfőn kezdek is. Gyerekpszichológusként. Inkább nem árulom el, hogy nem is nagyon tudom, mit kell csinálni - bár végül is minden pályakezdő így van ezzel, az egyetemen nem sok gyakorlatot oktatnak.
Dorkám szerint a gyereknek figyelemre és szeretetre van szükségük, ez a legfontosabb. :)
Ez meg csak menni fog?! :)
(Egyetlen gond van csak: a Balatonnál kaptam állást, szegény MöCöm meg itt lesz Pécsen... :S )

Különben van vagy 6-7 kajaképem, meg kéne csak írni a posztot hozzá, meg még kördés-tartozásom is van, de valahogy annyi minden mással foglalkoztam... Mondjuk nem is bánom annyira, legalább éltem. :)
Azért visszajövök még, csak ugye a fényképezőgépem meg a vinyóm is nagyon hiányzik, és nem tudom, mikor tudok felmenni Pestre megjavíttatni őket, vagy megkérni valakit, vigye fel.

Most hétvégén különben megint Ausztria, két hét múlva egy hét görögországi nyaralás, úgyhogy nagy valószínűséggel feltankolok új receptekkel, hogy legyen mikről írnom. :)

És köszönöm mindenkinek, aki szorított, hogy legyen munkám! :)

Térzene Fesztivál!!! :)))

.

Kaptam két kördést is, de épp nincs időm megválaszolni, mert Térzene Fesztivál van. Kicsit későn szólok, mert a megnyitó koncert, amin mi is felléptünk a zenekarral, tegnap este volt. De úgyis rossz idő volt, zuhogott ez eső, úgyhogy a közösségi házban voltunk - nem kicsit tele volt a nézőtér... :)))
És minket amúgy is minden szerda este 8-kor meghallgathatnak a kíváncsiak... ;)

A legfontosabb, hogy sok szeretettel várunk mindenkit! Rengeteg programmal kicsiknek és nagyoknak.


Partizánakcióm:
Arra gondoltam, hogy itt-és-most meghívnám a gasztrobloggereket egy szombati bográcsos főzőversenyre (Balatoni Hal- és Vadételek Főzőversenye). Tudom, nagyon későn szólok, de hátha valaki ráér. Épp tegnap mondta Edit (zeneiskola igazgatónője), hogy talán három nevező van eddig (bizonyos okokból, de hát mindenhol vannak szervezési nehézségek... :) ). Úgyhogy szerintem nagyon örülnének még pár bográcsnak. Az éhes szájak meg annál is jobban, nevezni ugyanis mindenki lusta, de a kóstoláson ott fognak tolongani... :)

(A szállást meg tudom szervezni - ésszerű keretek között, mondjuk nálunk pár személy elfér, úgyis kiadnánk a házat, de nincs senki épp - , ha valakit ez tartana vissza...)

Júniusi kördés - a blog és a család viszonya :)

.

Rossa mela dobta tovább nekem Albana kördését. Valami olyasmiről van szó, mit szól a család, a barátok a gasztroblogoláshoz. Hogy viselik az ezzel járól "nehézségeket", mint a fényképezés, a kísérletezgetés, a net előtt eltöltött idő stb.

A jó hír, hogy egyre jobban. :) Ezen én magam is csodálkozok, de lesz ez még rosszabb.

Az egész úgy indult, hogy exem ösztöndíjat kapott Japánba, és szeret sokat enni, viszont főzni nem tud, így gondoltam, csinálok egy blogot, ahol egyszerű receptek lesznek, amiket meg tud főzni ott is esetleg. Persze, ez csak a fedősztori volt, már régóta szerettem volna bolgot. A dolog akkor indult be, mikor lett fényképezőgép. Azt hiszem, Petike nem főzött semmit a blogomról, meg azóta vége is az egésznek, de nem is baj.

Anyukám jódarabig nem is tudta, hogy van blogom, csak a sok fényképezés zavarta, és akkor mondtam el. Sokáig nagyon nem örült azt hiszem, legalábbis annak nem, hogy annyi sütit sütöttem. Holott mondjuk sütöttem volna én blog nélkül is, azelőtt például csak azért nem sütöttem, mert a koliban voltam, és ott nem lehetett. Itthon viszont mindenféle valós és kitalált indokokkal hetente többször is sütöttem, és ha valami "normális" kaját csináltam, az is sokszor lett édes (pl máglyarakás, rizs- vagy grízfelfújt, ilyesmi). Hiába, nekem magamtól csak édesség jut eszembe általában... Persze azért volt, hogy örült, hogy hazaérve főtt kaja várta.
Öcsémet a dolog nem érinti igazán, szerintem fogalma sincs, hogy van blogom, de ha lenne sem érdekelné. A kajákat is kétfelé sorolja: étel, vagy nem. Az ételt megeszi, mást nem. Persze, hogy mi az étel... hát... az nehéz ügy. Ami nagyon jót jelent, hogy amit főzök, azt nagyon nagy többséggel megeszi... :))))
Várniuk a fényképekre egyébként nem kell, azért sem, mert össze-vissza ülünk le az asztalhoz. Az öcsém pl soha nem akkor eszik, mikor mi is. Ha anyával eszek, akkor gyorsan csinálok ott egy képet az asztalnál, és kész. Amikor egyedül vagyok itthon, akkor meg bőven van időm kitalálni, milyen képet is csináljak.

A barátaimnak nem reklámoztam, hogy blogot írok, de páran az iwiwről idetaláltak, és nagyon tetszik nekik. Persze, egy részük nálam ügyesebb is, aztán mégis nekem van blogom, de hát így van ez. A sütijeimet azt hiszem, nagyon szeretik, ugyanis azt senki nem ússza meg a környezetemben - sütök én mindenkinek, ha kéri, ha nem. :)

MöCö már eleve tudott a blogomról, úgyhogy neki nem újdonság. Fényképezni szeret, a kaját pedig hidegen inkább megeszi, mint melegen, a várakozással így nincs gondja. Az új képek közül több az ő műve, bár én eléggé más stílusban szoktam fényképezni, úgyhogy szerintem fel lehet ismerni, melyik az ő képe. Majd azért inkább én fogok fotózni, csak be kell laknom magam az ő gépén is (mind a fényképezőt, mind a számítógépét tekintve :) - no és persze a konyhát).
Egyébként jó dolga van, azt hiszem, mióta velem van: takarítok, mosok, főzök - már amikor épp ott vagyok. Panaszkodik is. Merthogy nincs ő ehhez a sok főtt kajához hozzászokva. Borzasztó lehet... Ugye? Nagyon nehéz a férfiak dolga, mondom is mindig...

A blogolással és a blogger társadalommal kapcsolatban pedig hihetetlen jó élményeim vannak. :)
Például a fenti képen a fűszerek! Ugyanis úgy kaptam, KicsiVútól, csomagban! Már régóta akartam írni erről egy posztot, csak még nem jutottam el idáig, de most...!
Van ugye az életben, hogy minden összejön, és minden rossz, és az ember nem lát ki a gödréből. Hát így voltam én úgy egy hónappal ezelőttig. És akkor hirtelen minden jobb lett: lementem Pécsre tanulni, kimozdultam itthonról, volt végre programom, meg ugye egyszercsak ott lett MöCö is. :) Nomeg az államvizsga, ami elég félelmetes, de inkább kihívás volt - akármennyire is féltem. És ekkor még egy email is, amiben KicsiVú a címem felől érdeklődött, és valami titokzatos csomagról is szó volt. Aztán ezeket a kínai fűszereket kaptam, mert írtam, hogy errefelé ilyesmi nincs, és én nem is tudom, miért pont én, de úgy, de úgy örültem, hogy csak na! :)
Most meg csak nézem a fűszereket, és gondolkozok, hogy mit is főzzek velük. Mert van két lehetőség, hogy amolyan Helgásan (évfolyamtárs-barátnőm) mindenféléhez használom őket, csak úgy, kötetlenül. Vagy olyasmit főzök, ami "igazi" recept, autentikus kínai. Utóbival csak az a baj, hogy olyan sok minden kéne hozzá, ami nincs itthon. Még azt hiszem, egy darabig nézegetem őket, elképzelem, milyen illata lehet, és nagyon izgulok. Aztán beszerzek minden egyéb hozzávalót (Pécsen úgyis van, csak pénzem legyen rá...), és akkor főzök majd. Szegény MöCc, nem tudom, szereti-e a kínai kaját... :))))
Ja, ha van valakinek jó ötlete a fűszereimhez, annak nagyon örülnék... :)

No, ezt csak azért, mert a legnagyobb pozitív élményem a bloggerléttel kapcsolatban ez volt. No meg az első "igazi" hozzászólások! Mert sokáig csak Pétráám írogatott kommentet, meg esetleg Petike, vagy Ifi - szóval mind ismerős. Most megpróbáltam visszanézni, hogy ki is volt az első kommentelő, talán Nemisbéka, aztán Mamma is, meg T3v. És emlékszem, alig hittem a szememnek, mikor a BloGasztrora felkerültem, mert bár tudtam a kezdeményezésről (figyelemmel követtem a kommenteket a blogokon), de álmomban sem gondoltam, hogy én is ott leszek, aztán mégis. Azóta meg egyre több a kommentem, és a "nagyok" is írnak, ide, nekem! Én ezen mindig meglepődök, és nagyon-nagyon örülök.

És a többi gasztroblog hatása a főztömre, nos, azt hiszem, elég nagy lesz egyszer, egyelőre inkubálok - bár már most is előfordulnak ellesett dolgok. Bár a sütemények még mindig túlsúlyban vannak, de majd ha MöCcnél leszek többet, akkor ez azért változni fog, mert ő sem annyira édesszájú, meg valami normálisat kell neki enni adnom (hajj, a felelősség...). És ha végére érek az általam ismert egyszerű ételeknek, akkor sorra kerülnek majd a másoknál kinézett finomságok.
Egyelőre a saját fejem után megyek, ami bátorságnak tűnhet, de valójában gyávaság. Ugyanis így csak olyasmit készítek, amiről tudom, hogy sikerülni fog. :) Nomeg anyukám nem annyira vállalkozó szellemű a kaják tekintetében - bár ez nem teljesen igaz, mert azért megeszik mindent, csak a zöldfűszereket például nem annyira szereti, szóval neki nehéz. De majd MöCcön kísérletezek. Szegény. Remélem, azért nem bánja meg, hogy összekeveredtünk. :)

Jajj, már megint túl sokat írtam. Még gyorsan kinézek valakit, akinek a hógolyót továbbdobhatnám, aztán inkább folytatom a mai főztjeimmel. Nem könnyű ez a választás egyébként, mert annyi mindenkit olvasok már, hogy nehéz a fejemben tartani. Meg azt is, ki válaszolt már, és ki nem. Jó sokan vagyunk, és ez nagyon jó. :)
No, megvan, a hólabda repül tovább Babának!

Túléltem egy államvizsgát :)

Egy óra után tudom meg a jegyet, de az opponens nagyon megdicsért, és nem volt olyan rossz az sem, amit a tételről mondtam. Legalábbis nagyon remélem. Mikor kijöttem, még nagyon biztos voltam a jó jegyben, de kezdek elbizonytalanodni. Nem értem, miért mondja mindenki azt, hogy higyjem már el, hogy tudom... amikor én tudom, hogy nem tudom olyan jól, mint tudhatnám. No, mindegy...
Csak gondoltam, ezt így gyorsan megírom, mert úgyis várható a "nagy visszatérés", alighanem sok meglepetéssel... :)
Amúgy a létező legrosszabb tételt húztam: Konstrukció és interpretáció problémája a pszichológiában (szociálpszichológia, analitikus szociálpszichológia, etnometodológia, szociális reprezentáció, analitikus pszichológia, egészségpszichológia). Épp tegnap mondtam, hogy a címét sem értem. :) Ahhoz képest egész jól ment... :))))
Majd ha megtudtam a jegyet, azt még ideírom, aztán holnap ha minden jól megy, megkezdem a korábbi élményeim posztolását - egyszer csak végére jutok, és akkor kezdhetem előlről. :)

Ha tud valaki egy jó pszichológusi állást... lehetőleg itt Pécsett, el ne felejtsen szólni... :)

Update: az összjegy 4-es lett. :)
Jepp. :) A legnehezebb tételhez képest nem rossz.

Hopp, ezt megírtam, de elfelejtettem posztolni. Már mindegy, jobb későn, mint soha módra most kerül fel. És ha minden jól megy, nemsokára az ünnepi főztök is. :)

Nyártervező kördés

Pirikenagyi kördését két helyről is megkaptam, Zsu boszorokánykonyhájából és Riótól is - és én ennek nagyon, de nagyon örülök. :) Mert annak ellenére, hogy most már vagy két hete nem írtam ide semmit, úgy tűnik, mégis létezek, és ez jó. :)

Épp ebből kiindulva az első tervem nem hagyni, hogy továbbra is eluralkodhasson rajtam az érzés, miszerint nincs nekem ebben a törtető, gyors, érzelemmentes világban helyem. Azaz fő terveim nem igazán gasztronómiaiak, és bocsánat, hogy leírom - de talán tényleg hasznos, ha az ember írásban rögzíti a terveit. Főleg nekem, mert hajlamos vagyok halogatni a dolgokat. :)
- Az első és legfontosabb, hogy két hét múlva meglegyen az államvizsgám - tehát most két hét nagyon kemény tanulás következik. Utána egy hét pihit engedélyezek magamnak.
- Aztán fel kéne nőni végre, munkát keresni (elhinni, hogy kaphatok normális munkát).
- És jó lenne már találnom egy rendes Társat magamnak így az élethez, mert egyedül nem olyan jó. Azaz el kéne hinnem, hogy találhatok és nem kételkedni ebben. Meg az életben úgy általában.
Majdcsak sikerülnek ezek, az államvizsga nagy eséllyel, mert a szakdogámra a konzulensem 5-öst, az opponensem 4-est adott. Ennek én nagyon örülök, csak csodálkozok, hogy ha leírták a hibáimat - amikről persze én is tudok, csak azt hittem, sokkal súlyosabbak - hogy lehet mégis ilyen jó??? Fene a maximalizmusomat, én 2-est adtam volna magamnak... No, a lényeg, hogy most már a tételeket kell csak megtanulni, de azért annyira nem kell aggódni talán, most már csak nem esznek meg, ha az 5 (izé, 6) év alatt nem tették...


A sok off után a gasztronómiai tervek jönnek végre. Persze nagyrészt azon múlnak, hogy az egyebek hogy alakulnak, úgyhogy most egy kis álmodozás következik.
- Két éve főztem szederlekvárt, mert elég eső esett augusztusban, és az erdő tele volt szederrel. Most reménykedek az időjárásban, hátha megint sok szeder lesz, és tudok lekvárt főzni.
- Meg más gyümölcsökből is szeretnék lekvárt főzni. Ennek akadálya maximum anyukám lehet, ha kiutál a konyhából, ami előfordulhat (meg a lustaság, az már rajtam múlik). Ja és hogy terem-e elég gyümölcs a kertben.
- Aztán szeretnék több salátát is csinálni, mert eddig nem voltam egy salátás, de így nyáron úgysem kívánok enni a nagy melegben, de valamit mégiscsak kell. A saláta jó alternatíva lenne.
- Hidegebb napokon, amikor éhes is vagyok, ki kéne próbálni végre a másoknál kinézett recepteket is. Van jópár. :)
- Grillezni is szeretnék, meg bográcsgulyást főzni (ehhez vendégek is kellenek, ezért meg kell küzdenem anyával, hogy ne csak húzza a száját, hanem örüljön is, hogy végre jön hozzánk valaki, és nem gubózunk be... - vagy asszem inkább felveszek a nem gasztronómiai tervekhez egy olyat, hogy állást találni a világ másik végén, lehetőleg jó sok fizetéssel és/vagy egy gazdag pasival... csak vicc!).


Egyelőre más nem jut eszembe. Ha nem lesz állásom, akkor úgyis abból kell gazdálkodnom, ami itthon megterem a kertben, vagy amit Anya vesz - mert pénzem az nincs. Pedig annyi extra dolgot kinéztem magamnak, de azt hiszem, hogy az ilyen terveimet el kell halasztanom későbbi nyarakra. Addig is reménykedek, hogy nem leszek diplomás munkanélküli.
A legrövidebb távú terveim között már egy hete szerepel, hogy a dorogi és németországi gasztronómiai élményeimet leírjam, de azt hiszem, ez kedv híján most elmarad. Úgyis tanulnom kéne. Vagy megírom később, vagy sosem. Végül is nem kötelező... azt hiszem...

A kördés hógolyóját most kivételesen anélkül dobom át Giginek a konyhába, hogy megnézném, dobta-e már valaki neki. Talán elkezdek leszámolni a maximalizmusommal is, ez az első lépés... :))))

Kördés

Macitól kaptam kördés-hógolyót :))) (tegnap jégeső volt, talán abból hógolyózunk...), az első dobálózó Ági volt. Nos, lássuk:

1. Mi alapján főzök, hol találok inspirációra?

Azt hiszem, elég kerge módon főzök, eszembe jut valami, és utánanézek, találok egy csomó receptet a neten, szakácskönyvben, megnézegetem őket, aztán fogom magam, megyek a konyhába, és emlékezetből összerakok valamit. Ha alap dolgokat főzök, hagyományos ételeket, akkor megkérdezem Anyukámat, vagy megnézem a szakácskönyveket. Süteményeket mostanában a blogokról szoktam kinézni. Különben a readeremben már egy csomó csillagozott recept van. :)

2. Betartom-e a receptekben leírtakat?

Az előzőből is látszott, hogy nem. Mondjuk inkább a sütemények azok, amiket tényleg konkrét recept alapján készítek, de például a mérlegünk annyira régi és rossz, hogy nem bízok benne, úgyhogy bögrével mérek mindent, de messze nem pontos. Meg ha nem olyan lesz a tészta állaga, akkor változtatok. Az ízesítésen is szoktam változtatni, ritkán teszek például annyi cukrot a sütikbe, mint írva van, inkább kevesebbet. Meg bele szoktam dobálni mindenfélét, ami épp a kezembe akad. Persze, ha komolyabb ételt vagy tortát készítenék, akkor azért nem lennék ennyire bátor. :)

3. Mi alapján döntöm el, mi legyen a holnapi ebéd, vacsora?

Szerencsére nem nekem kell eldöntenem. :) Néha ha én főzök, megkérdezem Anyát, mit szeretne, és akkor megértem, miért mérges mindig, mikor azt mondjuk, hogy nem tudjuk, mindegy (öcsém: ételt!). Mostanában gyakran előfordul, hogy megkívánok másoknál látott ételeket, de nincsenek hozzá itthon alapanyagok. Majd ha saját konyhám lesz, és pénzem mindenféle jó alapanyagra, akkor egész más dolgokat fogok főzni, azt hiszem. De valószínűleg akkor is ad hoc módon működök majd. :)

Továbbadnám a labdát Rossamelának, Ritának és Zsuzsának.

Egy kis koncerthangulat és beszámoló a tegnapról

MYSTERY GANG - blog

Bocsánat, egy kis énblog, de ezt muszáj, muszáj!!! Annyira jó volt a tegnap esti buli, hogy jepp :)))). Azért nem semmi, hogy beláthattunk, sőt bemehettünk a színpad mögé, azaz az öltözőbe, no, mindenki érti remélem, és még a szent JimBeam-kólából is kaptunk. És interjút csináltunk (Pértáá, egész pontosan, én csak segítettem a felkészülésben). És örültek a sütinek, bár nem volt épp elég... De majd Villányba is viszek, mert megígértük, hogy megyünk. Igaz, hogy Péter, az énekes nem volt ott (jobbulást), de Sonny és az angol szaxofonos srác is fantasztikusak voltak, és két számot nem egyedül táncoltam, még ez a kívánságom is teljesült, és csak egyszer estem a fejemre. :) Lehet, nehéz a fejem, mindig fejre ejtenek, ha táncolok... :)))
És hívtak minket a koncert után is bulizni, de mi nem meglógtunk, és még utánunk is telefonáltak (!!!), hogy azonnal menjünk vissza. De mi nem mentünk, mert tollas bálba voltunk hivatalosak. Mert hajnalban indult haza a buszom, és még azt is mondták, hogy ne buszozzak, hanem ők hazahoznak a koncertbusszal de nem mertem volna menni azt hiszem, ennyi JB után... :))) Ezt kicsit megbántam, mert igaz, aludhattam kétésfél órát, de elég nagy tömeg volt a buszon hazafelé, és egy srác ült mellém, és megjegyezte, látja, hogy nagyon fáradt vagyok, úgyhogy ő most nem hagyna aludni engem Siófokig. És végigdumálta nekem az utat... :S
Most kicsit kész vagyok... De azért mindjárt felteszem a múltkori reggelimet a VKF IV-re, mert előre készültem, tudván, hogy ma nem reggelizek... :)))

Jajjj, jajjj, annyira, de annyira jó volt! És úúúúgy várom Villányt, remélem, tényleg megismernek még ott is... Számomra ez tényleg nagyon nagy szám, nem mintha olyan ismert sztárok lennének - pedig lehetnének igazán :) -, vagy ilyesmi, hanem AZ A ZENE!!!! :)))))))

Jajj, és a sütis posztomról volt, aki megnézte az ő oldalukat, és mondták, hogy nem értették, hogy kerül oda valaki egy gasztroblogról, mert Singer nézte a statisztikákat, és látta (bár nem vagyok biztos, hogy ez igaz-e, mert én mindent elhiszek, amit mondanak. Főleg két áfonyás pálinka és a JB-kóla után, vagy ez még előtte volt? asszem, ez még az elején...). Ja meg nem vettem a poént, hogy a sütim sós... itt kijelenteném, hogy nem szerelmes a szakács, nincs senkim, meg ilyesmi. Öt perc alatt sem esett le ott, bocs Fácán. :))) Vagy lehet, hogy igen, de jelen pillanatban az egész tegnapi estébe vagyok szerelmes... :)))))) Fantasztikus volt!!!!!!

Bocs a kergeposztért... Én ilyenkor még csak majd holnapután józanodok ki a rajongásból. :)))) Vagy akkor sem... :)