PÓKHÁLÓ

Korán és rosszul ébredek

nehéz nyomasztó álmok

satuba szorítják szívem

s

a

szürke világot

éjszakai képtelen képeket

takar végre a reggel

nap

süt

kibámulok

fényéhes szemekkel

patyolat a kert

eső és nap fürösztötte bokrok

pókháló ötlik szemembe

átszövi a lehajló gyenge virágot

háló feszül

fényes csapda

ki korábban kel

tán még az alkotót is rajtakapja

moccanó

emlékek

téphetetlen szálak

arcod

hajad

sóhajod

ujjam hegyével simított tájak

szád

s

ahogy

 vágyad nyakamba csókolod

nagyon hiányzol

súgod

magány ellen felszökik lázad

reggeli fény bukfencezik

ki lesz az áldozat 

itt

selyemből szőtt hajszálvékony szálak

gúzsba kötnek

öröm pattan

eltűnnek szorongató éjszakai

árnyak.

Törékeny reggelen...

 

Hallgatom a hangokat

 tompa

távoli

moraj

nincs csatazaj

sejtelmes szürkeség

dörög

az

ég

leander bókol

szűz fehérben

szirmán hintázó cseppek

és

a

zsálya

friss

muskotályos

illatát

szobámba sodorja a szél

hőség lapul

csendes sarkokban

pedig

újra

esik

karnyújtásnyira van az élet

amit álmosan nézek

 

 

hólyagosan folyóba csöpög

frissen

a

csepp

megtöri a korai fénylemezt

simul a világ

issza a virág

nyárzáporunk drága nedveit

a

szív

is

megtelik

piros

fehér

szirmok hullanak

törékeny csendben

s

a

zöld

mindent betölt

koppan

pereg

mossa kertemet

csatorna nóta csacsog

nincs hajnali pír

nagy

zöld radír keni maszatolja a tájat

álmosító

gyöngyház selymet

feszítő

korai

varázslat.

Lenyomat

Láttalak

szokott

kis borongós felhőcskék helyett

teret nyertek hatalmas nehéz szürke fellegek

arcodat

simítva

hogy 

kisüssön a nap

fények cikáztak

árván

ártatlanul

miként
a

hajnali

fény

tisztán

kigyúl

úgy

öntött el a nyugalom

kezem matatott

válladon

karodon

ősz hajszálak

szorgosan ragyogtak

meleg

pára

lebegés

oldotta a szívbéli csendet

terheink

itt

ott

szanaszét

hevertek

csöpp

mosoly

a

szád körül

kivirult

valami 

boldogság lenyomata szívemben

meglapult.

Égi áldás...

Ömlik

zuhog

fákon

bokrokon

eső

csurog

lassú

csigák

kóstolgatják

szétázott szirmú fehér petúniám

 

dörren

 

a

sziget

felett

kövér

alacsony

fellegek

tócsa

hízik

folyó

dagad

darazsak

dongók

mézes

álomban

alszanak

lángszínű szirmok alatt.

 

 

Éjszaka volt...

A

sötétség

ugrásra készen lapult

telt emlőjű nehéz fellegek vonták vastagabbra

fejem fölött a homályt

nem látszottak a részletek

csillag csak néhány

pislákolt énrám

álmos voltam éjfél aligha múlt

takaróm nyomott

túl meleg lett ledobtam hát

az

éj így lágyabban simult már

bőrömet sejtelmes libbenő szellemek

tétova múlt ölelések érintették meg

anyám

a

kapuban állt

kendője alól ősz szál kandikált

karja mint kalács

puha

édes

meleg

ölelte volna rögvest a hazatért fáradt gyermeket

az

álmok

vágyak

és

a

tények

pörögve

forogva

alkottak egészen új képet

hatalmas kirakós tábla előtt álltam

szinte áttetszőn könnyű hosszú kabátban

hajam vaskos és szabad

vállamat verdeső fényes zuhatag

apám

szól

rám

szigorún szeretve

hol jártál ilyen későn

gyere már be

én

sietősen a kilincset keresem

sehogy sem nyílik

akad a zár

rozsdás a nyelve

elhagyott kulcsát nem lelem semerre

anyám meg nevet

kiabál

kacag

ne bolondozz nincs is rajta lakat

apám

szava koppan

későre jár gyere be gyorsan

téblábolok mint elveszett megszeppent gyerek

várjanak meg jövök

sietek

csend

és

csillagpor pereg

nélkülük utam sehová sem vezet

csak ténfergek

eltévedt álmoknak szívsúlyos terhe

hiányuk cipelem

zuhanok képtelen éjszakai sötét verem csapdájába esve.

Kanyargós utakon... Karancsberényen is túl...

Kanyargós utakon...

Ismerem azokat a szavakat

itt

lapulnak

tudatom mélyén

valahol

egészen

legalul

ahogy

tócsa szélén

bokor alján

ázott

madárka

meglapul

ismerem a szót

patak

rét

mező

dombhajlat

falu szélén elhagyatott

meredek lépcsős temető

ismerős

a

csend

a

zümmögés

álom szélére verődött régi tévedés

lepke

tucatnyi színben kápráztató

váratlanul felbukkanó opálos fényű tó

sudár

nyár

tömör erdők sűrű homálya

rozsdás színben villanó tenyérnyi pillangó

ég felé tartó könnyelmű tánca

ér

kanyarog

lábam előtt

korhadt

fatörzs

nyirkos

út

eső utáni illat

megtorpan a nyár

felhők fedik el

cseppjeikkel

feltörni készülő időtlen

titkainkat.

Kanyargós utakon.... idilli.

Vadvirágos, pillés, bogaras, csilingelős, zümmögős.
Erdős, mezős - illatozó.

Kanyargós utakon....

Karancsberényi kanyargós úton hallottam meg mély kolompok és frissen csilingelő csengőcskék hangját... A látvány lenyűgöző volt. Szépen tartott ménes csodás környezetben...