... este már csak arra vágyom, hogy valaki ugyan lőjjjjjön mán le. Nehézkes a dolog ugyanis, Rebes rászokott a nyávogásra. Nem, nem mintegy kiscica, vagy ilyesmi, hanem úgy, hogy máááááámiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, máááááááááááááááámiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. Meg ááááááááááuuuuuuuuuuuáááááááááááááá, pedig semmi baja, csak valamit akar, de nem hajlandó mondani. Én egyértelmű összefüggést látok azzal, hogy a Tagesmutternél most majdnem ő a legnagyobb és legidősebb, van két-három egy év körüli kicsi, akik még valóban "nyávogással" kommunikálnak. De nekem estére olyan az agyam, mintha egész nap sajtreszelőt húzogatott volna rajta a két gyerek.
Tudom, errĹ‘l Ă©s Ăgy nem illik Ărni. De ez van.
AmĂşgy vannak továbbra is cuki dolgok, nyilván. PĂ©ldául az, hogy naponta többször kapok puszit Ă©s ölelĂ©st, meg azt, hogy anya, szeletlek. Meg van a csajnak szavajárása is, mĂ©gpedig: tuuuudooooood? Vagyis nem, hanem, hogy: tyuuuugyoooooood? Minden mondat vĂ©gĂ©re odabiggyeszti. Vagy azt, hogy IIIgeeeen? Ami valahogy Ăgy hangzik: Iiigöööön? Nagyon mĂłkás. FĹ‘leg, hogy folyĂ©konyan Ă©s egyfolytában beszĂ©l, mindkĂ©t nyelven (no, ez most melldöngetĂ©s). Nem lehet betelni a csipogásával. Vagyis dehogynem. Vasárnap este nyolckor a csönd a legkedvesebb barátom.
Na, Ă©s hogy bizonyĂtsam, hogy attĂłl, mert nem beszĂ©lĂĽnk rĂłla, vagy csak keveset Ă©s Ăłvatoskodva, nem csak az Ă©n agyam szok vanni lereszelve: